“Sayonara Salaryman?”

A szararíman kifejezés története az 1920-as évekig megy vissza. Ekkor kezdték az új vezetői osztályt így nevezni, akik az ország iparosodását és a modernizációt felügyelték. A mai értelembe vett szararímanokra csak a II. világháború után kezdték használni a kifejezést, akik ebben az időben kezdtek megtestesíteni egy társadalmi ideált. Ez az ideál egészen a gazdasági stagnálás kezdetéig, a 90-es évekig töretlen volt az emberek szeme előtt.
Azt, hogy a szararímanok társadalmi ideállá válhattak, sok tényező támogatta. Egyrészt a háború után Japán a vesztes oldalon állt, úgymond elvesztve a tekintélyét. A japán nép vissza akarta szerezni pozícióját a világhatalmak között, és ennek a küzdelemnek a színtere a gazdaság lett. A gazdasági csodát megalapozó vállalatok ereje a magukat teljesen a munkának áldozó szararímanokban rejlett, akik a cél érdekében mindent megtettek. Az elkötelezettségük, az odaadásuk, hűséges kemény munkájuk segített Japánnak, hogy a világ egyik vezető hatalmává váljon, ami a társadalom megbecsülését eredményezte.
Másrészt a japán férfiasságnak tökéletes megtestesítője volt a “szararíman”. Bár a japán nemi szerepek  a különböző korokban és rétegekben kisebb-nagyobb átalakulásokon mentek keresztül, a klasszikusnak nevezett ie rendszer nemi szerepei szerint, a férfiak kezében van az összes hatalom és a nők tőlük függnek. Ezt teljesen kielégítette a nem szerint elkülönülő munkamegosztást a “szararíman családokban”. A szararímanok a munkájuknak kell, hogy elkötelezzék az egész életüket, miközben gondoskodnak a családjuk anyagi szükségleteiknek ellátásáról. Ez kizárólag a férfiak felelőssége és ez az ami a férfiakat erőssé, hatalmassá teszi. A nők pedig pont emiatt különböző dolgokban függnek tőlük.

A szararíman generációkat például a japán családok, munkahelyek és oktatási intézmények igyekeztek fenntartani. A családok próbálták a fiaikat arra nevelni, hogy kövessék a szararíman ideológiát azzal, hogy a tinédzser fiúkat iskolába, majd egyetemre küldték, hogy majd találjanak egy munkát egy presztízses vállalatnál és végül családot alapítsanak. Továbbá a japán munkahelyeknek jelentős szerepük van abban, hogy a szararímanok férfiasnak tűnjenek. Azzal kezdve, hogy új tag képzésénél is fő szempont, hogy férfias, heteroszexuális férfiakat neveljenek ki. Sőt, az irodai interakciók során is főleg a férfiasság orientált témák merülnek fel, ahol a főleg férfias dolgokról beszélgethetnek és olyan helyekre járnak, ahová csak férfiak léphetnek be mint például, bárokba és soapland-ekbe. A japán oktatási intézményekben külön curriculum van a lányok és fiúk számára. A fiúknak elsősorban olyan órákat kell felvenniük, amik felkészítik őket a vállalati munkára, míg a lányok, olyanokra járnak, mint tea ceremónia, virágrendezés, home management, gyermeknevelés, melyek arra készítik fel őket, hogy sikeres feleségekké váljanak.

Amíg a társadalmi elvárások többsége arra irányul, hogy a férfiakból szararímanok legyenek, addig vannak olyan társadalmi fejlődések, amik szembe mennek a hagyományos és közelfogadott nemi szerepekkel. A média és az informatika kialakulásával, a japán populáció megtapasztalta a globális trendeket a nemi egyenlőségről a nyugati világról. Ezekkel az új információkkal növekvő számú férfiak és nők próbálják feszegetni a határokat, felfedezni alternatívákat a hegemón szalaríman férfiasságnak. Továbbá  a globális gazdasági visszaesés miatt csökkent a szararíman karrier népszerűsége. A japán társadalomban bekövetkezett változások “kihívják”, az úgymond hagyományos nemi szerepeket. Vajon ezek az új irányzatok, amik a japán társadalomban zajlanak, végleg megváltoztatják-e a tradicionális hegemóniáját a szararíman férfiasságnak?

Források:

Yasas Wickramasinghe. Challenging the Traditional Salaryman Masculinity in Neo-Liberal Japan: Exploring the Development of Alternative Masculinities and Challenges to the Hegemonic Salaryman Masculinity (2012)

Economist. Employment in Japan, megtekintve: 2013.11.25.
http://www.economist.com/node/10424391

Reklámok

Szararíman és a sztereotípiák

A サラリーマン, vagyis szararíman kifejezés egy japán szóösszetétel, ami az átlagosan fizetett vállalati/céges férfi alkalmazottakat jelöli. Bár úgy tűnhet, hogy a kifejezés egy angol jövevényszó -salaryman-, de valójában ez teljes mértékig japán kreálmány. Még pedig annyira, hogy az angol nyelv is később a japánból vette át, hogy ezzel a szóval jelölje a japán “öltönyös üzletembereket”.

Mivel kifejezetten olyan jelenségről van szó, ami csak japán keretek közt létezik, vagyis a japán társadalom “terméke”, biztosan lehet állítani, hogy a szararímanok hozzátartoznak Japán jellegzetességeihez. Bárki -akár szakavatott, vagy kevésbé hozzáértő személy- fejében megjelenik a tipikus japán üzletember képe (gésák, szamurájok, jakuzák, egyenruhás diáklányok és mi egymás mellett), amikor összességében Japánra gondol.

A kifejezés, mint már fentebb említettem, konkrétan azokat a középosztálybeli, átlagosan fizetett japán férfiakat jelöli, akik egy cégnél/vállalatnál ugyancsak átlagos pozíciót töltenek be. Az általános elképzelések szerint a szararímanok úgymond igazi “munkaholisták”, a szokásos munkaidőn felül mindennap legalább 2-3 óra túlórát végezhetnek és sokszor hétvégén is bejárnak dolgozni. Épp emiatt Japán az egyik olyan ország ahol gyakori az úgynevezett “túlhajtottság miatti halál” (過労死), amit általában a túl sok munkahelyi stressztől és munkától bekövetkező szélütés, vagy szívroham okoz.
A munkaidő után nem ritka, hogy vagy az üzleti partnerekkel kapcsolatépítés céljából, vagy a munkatársakkal, a főnökkel csapatépítő tevékenységként ellátogatnak az “izakajába” (居酒屋), amit kocsmának lehetne fordítani annyi árnyalatnyi különbséggel, hogy az ivás mellett evésre is van lehetőség. Itt sokkal kötetlenebb társalgás alakulhat ki -még a főnökkel is-, és nem kell olyan szigorúan ügyelniük a vállalati hierarchiára, mint a munkaidő keretei között.

Mivel a munkaidő letelte után még gyakorta túlóráznak, majd közösen iszogatnak, megesik, hogy nem érik el az utolsó vonatot, ami általában éjfél és éjjel egy óra között indul. Sokan a kapszula hoteleket, vagy internet kávézókat választják, ahol viszonylag kevés pénzért megpihenhetnek éjjelre. Viszont az is előfordul, hogy aki a munkától túlságosan kimerült, vagy az ivászatot kicsit túlzásba vitte, nem jut el végcéljáig és elakad egy ponton hazafele.

A “csapatszellem építő kocsmázáson” kívül még tipikus szararímanos tevékenységnek tulajdonítják a golfot, a hostess klubba járást, a madzsongot, a karaokét és a szintén csapatépítő 2-3 napos onszenes kirándulásokat.
Még ha szabadidős tevékenységekről is van szó, alapvetően ezek mind a vállalattal, a munkatársakkal összekapcsolható programok. Az idejük nagy részét így a munka és a vállalaton belüli kapcsolatok kiépítése teszi ki, emellett a családra kevesebb idő marad. Általános a kép, amely szerint a háztartás és a gyerekek nevelése teljes mértékben a feleség kezében van és a gyerekek sokszor csak hétvégeken látják az apjukat. Így felnőtté válásukat az úgy nevezett “apanélküliség”  (父親不在) kíséri.

Szakdolgozatomban többek közt azt fogom megvizsgálni, hogy ez a klasszikus kép a szararímanokról milyen mértékben állja meg a helyét a japán gazdasági csoda idején és a “gazdasági buborék kipukkanása” utáni időkben.

Források:

Ezra F. Vogel. Japan’s New Middle Class (University of California Press, 1971)

Japan Talk. The 10 Salary Man Passions, megtekintve: 2013.11.23.
http://www.japan-talk.com/jt/new/10-salary-man-passions